Vízöntő június Horoszkóp 2023
Lelkes és romantikus, kísérletező szellemű
Júniusban a Vízöntő szabadnak érzi magát. Végül képes lesz megszabadulni a múlttól, és csak élvezni a jelent. Egyedülálló humorérzéke sok ember figyelmét felkelti majd, szexuális vonzerejével pedig az ellenkező neműeket is lenyűgözi. Ebben a hónapban, ami a társasági életét illeti, bármit megkaphat, amit csak akar. De hajlamos lesz visszaélni vele. Ez igazságtalan lehet másokkal, és megsérthet néhány embert. Szóval érezze jól magát, de csak óvatosan; különben könnyen bajba kerülhet, és nem tudja, hogyan szabaduljon meg ettől.
A Vízöntők élvezni fogják a partikat, és júniusban nagyon szórakoztatóak lesznek. Spontanitása nem enged semmit előre megtervezni, és annál inkább élvezni fogja ezeket az eseményeket. Nyugtalan lesz és sokat fog megtapasztalni. Ha azonban valaki megpróbálja visszatartani, az szinte elkerülhetetlenül konfliktushoz vezet.
Ennek a hangulatnak köszönhetően nagyon gondtalan lesz a hónap folyamán, és nem hagyja, hogy bármiféle baj vagy gondolat lelombozza. Mégsem szabad elhalasztania az összes feladatát, mert később egyszerre visszahathatnak Önre.
21.5.08:57 - 21.6.16:46 c
21.5. Nap a Rákban
21.6.17:46 - 23.7.03:40 d
21.6.
A nyugalom az a luxus, ami nem adatik meg Önnek ebben az időszakban. A vágy, hogy új információhoz jusson, előre fogja lendíteni célja elérésében. Közösségben barátságosnak, értelmesnek és oldottnak tűnhet. A megszerzett új tudás és meglévő képességei segítenek, hogy felismerje, ragaszkodnia kell a tanuláshoz, még akkor is, ha ezért ideiglenesen a kapcsolatait kell hanyagolnia.
Előfordulhat, hogy érzékenyebb lesz, mint általában. Mások szemében nagyon kedvesnek, önzetlennek és empatikusnak tűnik majd. Ugyanakkor a viselkedése túlzónak is hathat. Ha bizonytalannak érzi magát, kifejezetten idegessé válik. A családja és barátai körében azonban biztonságban fogja érezni magát, szeretettel teli napok várhatnak Önre. Úgy érzi, hogy köreikben sokkal inkább önmaga lehet. Hagyja, hogy fantáziája szabadon szárnyaljon ebben az időszakban.
7.5.16:17 - 5.6.15:46 d
7.5. Vénusz az Oroszlánban
5.6.16:46 - 9.10.03:00 e
5.6.
Ez alatt az időszak alatt különösen mély érzésű, ami sebezhetővé teszi. Nem csoda, ha próbál elbújni a külvilág elől. Nagyon empatikus és megértő másokkal, de legbelül vívódik és képtelen dönteni. A partnerét folyamatosan bátorítja és érezteti vele, hogy fontos Önnek.
Mostanában ezek az emberek hajlamosabbak teátrálisan viselkedni, mint szoktak, főleg ha szerelemről, párkapcsolatról van szó. Élvezni fogja az ellenkező nem érdeklődését, a bókok simogatják az egóját. Szerelemben őszinte és romantikus, különösen, ha olyasvalakibe szeret bele, aki csodálja Önt. Másfelől viszont, egy szakítás, különösen nehéz lehet most.
3.4.18:12 - 11.6.12:17 b
3.4. Merkúr az ikrekben
11.6.13:17 - 27.6.02:12 c
11.6. Merkúr a Rákban
27.6.03:12 - 11.7.05:58 d
27.6.
Ebben az időszakban hajlamosak vagyunk racionálisan gondolkodni és nyugodtan viselkedni. A Merkúr hatása alatt nem érintenek minket olyan mélyen az érzelmek. Lassúak és körültekintőek vagyunk, de nem okoz gondot, hogy megértessük magunkat másokkal. Képes lesz sikeresen befejezni bármit, köszönhetően türelmének és kitartásának. Semmi sem állhat a fejlődése útjába.
Ebben az időszakban nagyon hatékony lesz verbálisan, akár beszédet is mondhat. Sem a szókincs, sem az önbizalom nem hiányzik. Kiegészítve mindezt nyugalmat sugárzó megjelenésével, képes lesz felkelteni az emberek figyelmét és hatást gyakorolni rájuk. Számos dolog foglalkoztatja mostanában. Igent mond mindenre, ami szélesíti a nézőpontját, és kielégíti tudásszomját.
Az érzelmei elhomályosítják az ítéleteit a napokban. Automatikusan érzelmeire hagyatkozik. Ez a fajta túrérzékenység hátrány is lehet. Próbáljon a tényekre összpontosítani. Előny, hogy nagyon empatikus lesz másokkal, remek hallgató és társ. Az emberek jól érzik magukat Ön körül társaságában.
20.5.17:09 - 10.7.13:18 e
20.5.
Mostanában fizikálisan és mentálisan is erősnek érzi magát. Könnyen megküzd a mindennapok gondjaival. Ugyanakkor szeretné, ha mások is elismernék érdemeit, azonban legyen óvatos, ez a hozzáállás konfliktust szülhet. Az önbizalom jó dolog, de ha túlzásba viszi, narcisztikusnak tűnhet.